„JĂ©zus pedig gyarapodĂ©k bölcsessĂ©gben Ă©s testĂ©nek ĂĄllapotĂĄban, Ă©s az Isten Ă©s emberek elĆtt valĂł kedvessĂ©gben” (Lk 2:52)
Az ember elbukott. Isten kĂ©pe, amelyre teremtetett, eltorzult benne. EngedetlensĂ©ge ĂĄltal hajlamai a rossz felĂ© viszik, ereje gyenge, sorsa pedig nem egyĂ©b, mint nyomorĂșsĂĄg Ă©s gyötrelem. Isten azonban Krisztus ĂĄltal lĂ©trehozott egy utat a menekĂŒlĂ©sre, Ă©s mindenkihez szĂłl: „Legyetek hĂĄt tökĂ©letesek”.
CĂ©lja az, hogy az ember keresse az igazsĂĄgot, Ă©s nemeslelkƱsĂ©g jellemezze, Ă©s ebben az esetben Ć gyĆzelmet ad. ElkĂŒldte FiĂĄt erre a vilĂĄgra, hogy viselje a bƱn bĂŒntetĂ©sĂ©t, Ă©s hogy megmutassa az embernek, hogyan Ă©lhet bƱntelenĂŒl.
Krisztus a mi pĂ©ldakĂ©pĂŒnk. TökĂ©letes pĂ©ldĂĄt hagyott rĂĄnk gyermeksĂ©gĂ©tĆl kezdve felnĆtt korĂĄig. Lejött a földre, Ă©s ĂĄtment az emberi tapasztalat minden fokozatĂĄn. A
bƱn nem talĂĄlt helyet szĂvĂ©ben. Földi Ă©letĂ©nek kezdetĂ©tĆl egĂ©szen a vĂ©gĂ©ig folttalanul megĆrizte hƱsĂ©gĂ©t Isten irĂĄnt.
Az Ige azt mondja rĂłla: „A kis gyermek pedig növekedĂ©k, Ă©s erĆsödĂ©k lĂ©lekben, teljesedve bölcsessĂ©ggel; Ă©s az Istennek kegyelme vala Ć rajta.” (Lk. 2:40).
„JĂ©zus pedig gyarapodĂ©k bölcsessĂ©gben Ă©s testĂ©nek ĂĄllapotjĂĄban, Ă©s az Isten Ă©s emberek elĆtt valĂł kedvessĂ©gben” (Lk 2:52)
A MegvĂĄltĂł nem Ă©lt sajĂĄt megelĂ©gedĂ©sĂ©re… Ezen a vilĂĄgon nem volt mĂ©g hĂĄza sem, hanem barĂĄtainak jĂłindulatĂĄtĂłl fĂŒggött, akik gondoskodtak rĂłla. JelenlĂ©te azonban a földi mennyorszĂĄgot jelentette. Naponta talĂĄlkozott prĂłbĂĄkkal Ă©s kĂsĂ©rtĂ©sekkel, de nem adta meg magĂĄt, Ă©s nem bĂĄtortalanodott el. Mindig tĂŒrelmes Ă©s vidĂĄm volt, a szenvedĆk pedig Ășgy fogadtĂĄk Ćt, mint az Ă©let, bĂ©ke Ă©s egĂ©szsĂ©g hĂrnökĂ©t.
(Sign of the Times, 1904. mĂĄrcius 30.)
Az ember elbukott. Isten kĂ©pe, amelyre teremtetett, eltorzult benne. EngedetlensĂ©ge ĂĄltal hajlamai a rossz felĂ© viszik, ereje gyenge, sorsa pedig nem egyĂ©b, mint nyomorĂșsĂĄg Ă©s gyötrelem. Isten azonban Krisztus ĂĄltal lĂ©trehozott egy utat a menekĂŒlĂ©sre, Ă©s mindenkihez szĂłl: „Legyetek hĂĄt tökĂ©letesek”.
CĂ©lja az, hogy az ember keresse az igazsĂĄgot, Ă©s nemeslelkƱsĂ©g jellemezze, Ă©s ebben az esetben Ć gyĆzelmet ad. ElkĂŒldte FiĂĄt erre a vilĂĄgra, hogy viselje a bƱn bĂŒntetĂ©sĂ©t, Ă©s hogy megmutassa az embernek, hogyan Ă©lhet bƱntelenĂŒl.
Krisztus a mi pĂ©ldakĂ©pĂŒnk. TökĂ©letes pĂ©ldĂĄt hagyott rĂĄnk gyermeksĂ©gĂ©tĆl kezdve felnĆtt korĂĄig. Lejött a földre, Ă©s ĂĄtment az emberi tapasztalat minden fokozatĂĄn. A
bƱn nem talĂĄlt helyet szĂvĂ©ben. Földi Ă©letĂ©nek kezdetĂ©tĆl egĂ©szen a vĂ©gĂ©ig folttalanul megĆrizte hƱsĂ©gĂ©t Isten irĂĄnt.
Az Ige azt mondja rĂłla: „A kis gyermek pedig növekedĂ©k, Ă©s erĆsödĂ©k lĂ©lekben, teljesedve bölcsessĂ©ggel; Ă©s az Istennek kegyelme vala Ć rajta.” (Lk. 2:40).
„JĂ©zus pedig gyarapodĂ©k bölcsessĂ©gben Ă©s testĂ©nek ĂĄllapotjĂĄban, Ă©s az Isten Ă©s emberek elĆtt valĂł kedvessĂ©gben” (Lk 2:52)
A MegvĂĄltĂł nem Ă©lt sajĂĄt megelĂ©gedĂ©sĂ©re… Ezen a vilĂĄgon nem volt mĂ©g hĂĄza sem, hanem barĂĄtainak jĂłindulatĂĄtĂłl fĂŒggött, akik gondoskodtak rĂłla. JelenlĂ©te azonban a földi mennyorszĂĄgot jelentette. Naponta talĂĄlkozott prĂłbĂĄkkal Ă©s kĂsĂ©rtĂ©sekkel, de nem adta meg magĂĄt, Ă©s nem bĂĄtortalanodott el. Mindig tĂŒrelmes Ă©s vidĂĄm volt, a szenvedĆk pedig Ășgy fogadtĂĄk Ćt, mint az Ă©let, bĂ©ke Ă©s egĂ©szsĂ©g hĂrnökĂ©t.
ĂletĂ©ben nem lehetett semmit talĂĄlni, ami nem lett volna tiszta Ă©s nemes…
Isten ĂgĂ©rete Ăgy hangzik: „Legyetek szentek, mert Ăn szent vagyok”.
Isten ĂgĂ©rete Ăgy hangzik: „Legyetek szentek, mert Ăn szent vagyok”.
A szentsĂ©g Isten dicsĆsĂ©gĂ©nek visszatĂŒkrözĂ©sĂ©t jelenti. De ahhoz, hogy visszatĂŒkrözzĂŒk ezt a dicsĆsĂ©get, egyĂŒtt kell mƱködnĂŒnk Istennel. Az elmĂ©nek Ă©s szĂvnek meg kell ĂŒresednie mindattĂłl, ami rosszra visz. Ćszinte vĂĄggyal kell olvasnunk Ă©s tanulmĂĄnyoznunk Istennek IgĂ©jĂ©t, hogy lelki erĆt nyerjĂŒnk belĆle. Az Ige mennybĆl szĂĄrmazĂł kenyĂ©r. Akik befogadjĂĄk, Ă©s Ă©lik, növekedni fognak Isten erejĂ©ben. Mindabban, amit Isten tesz Ă©rtĂŒnk, a szentsĂ©g elĂ©rĂ©se a cĂ©l.
Ć kezdettĆl arra vĂĄlasztott ki minket, hogy szentek legyĂŒnk. Krisztus kijelenti: „Isten akarata a ti megszentelĆdĂ©setek”.
SzeretnĂ©tek, hogy vĂĄgyaitok Ă©s hajlamaitok alĂĄrendelĆdjenek Isten akaratĂĄnak?
Az ĂdvözĂtĆ Ă©letĂ©t Ă©lni, legyĆzni az önzĆ vĂĄgyakat, bĂĄtran Ă©s örömmel betölteni kötelessĂ©gĂŒnket Istennel Ă©s embertĂĄrsainkkal szemben – Ăme, ezek vezetnek el minket a gyĆzelemre.
Ezek kĂ©szĂtenek fel, hogy folt Ă©s tisztĂĄtalansĂĄg nĂ©lkĂŒl, jellemĂŒnknek a BĂĄrĂĄny vĂ©rĂ©ben megmosott Ă©s megfehĂ©rĂtett ruhĂĄjĂĄban megĂĄlljunk Isten ragyogĂł trĂłnusa elĆtt.
SzeretnĂ©tek, hogy vĂĄgyaitok Ă©s hajlamaitok alĂĄrendelĆdjenek Isten akaratĂĄnak?
Az ĂdvözĂtĆ Ă©letĂ©t Ă©lni, legyĆzni az önzĆ vĂĄgyakat, bĂĄtran Ă©s örömmel betölteni kötelessĂ©gĂŒnket Istennel Ă©s embertĂĄrsainkkal szemben – Ăme, ezek vezetnek el minket a gyĆzelemre.
Ezek kĂ©szĂtenek fel, hogy folt Ă©s tisztĂĄtalansĂĄg nĂ©lkĂŒl, jellemĂŒnknek a BĂĄrĂĄny vĂ©rĂ©ben megmosott Ă©s megfehĂ©rĂtett ruhĂĄjĂĄban megĂĄlljunk Isten ragyogĂł trĂłnusa elĆtt.
(Sign of the Times, 1904. mĂĄrcius 30.)

Megjegyzések
MegjegyzĂ©s kĂŒldĂ©se