JÉZUS A MI PÉLDAKÉPÜNK

„Legyetek annak okáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek.” -(Ef. 5:1)

Isten őreinek elfoglaltsága nem az kell, hogy legyen, hogy az emberek tetszésére törekedjenek, sem az, hogy másokat hallgatva tovább adják szavaikat; mivel ők arra kell, hogy figyeljenek, amit az Úr mond, amit népének üzen. Hogyha évekkel azelőtt előkészített beszédeket mondanak el, megtörténhet, hogy nem tudnak eleget tenni az adott helyzet szükségleteinek. Szívüknek nyitottnak kell lennie arra, hogy az Úr ihlesse őket, és a népnek értékes, mennyből jövő üzenetet tudjanak közvetíteni.

Az őrök munkájában túl kevéssé van jelen Isten Lelke és ereje. A Lélek, amely a pünkösdi gyülekezés lényeges elemét képezte, arra vár, hogy erejét azokra árassza, akik most az élők és holtak között állnak, mint Isten küldöttei. Az az erő, amely oly erősen megrázta a népet, újra éreztetni fogja hatását. A harmadik angyal üzenete hangos szóval és nem suttogva fog hangzani.

Sokan, akik úgy tartják magukról, hogy nagy világosságuk van, saját szikráik fényében járnak. Ajkaikat meg kellene érintenie az oltárról vett eleven szénnek, hogy ihlettel terjesszék az igazságot.

Hogyha Krisztus királyi pompában jött volna el, azzal a pazar megjelenéssel, amely a világ nagyjait kíséri, sokan elfogadták volna. De a názáreti Jézus nem külső nagysággal akarta megnyerni az emberek figyelmét és imádatát.

Alázatos emberként jelent meg, hogy az emberiség Tanítója és Példaképe, ugyanakkor Megváltója is legyen. Ha kedvelte volna a pompát, ha megengedte volna, hogy a világ nagyjai kísérjék, hogyan taníthatta volna meg nekünk az alázatot? Hogyan szólhatott volna még olyan mélyreható igazságokról, mint ami elhangzott a Hegyi beszédében? Példája olyan volt, hogy minden követője nyomába szegődhetett. Mi lett volna azoknak reménységével, akik szerény életet folytatnak, ha Ő pompában jelent volna meg, és e földön úgy élt volna, mint egy király?

Jézus jobban ismerte a világ szükségleteit, mint maguk az emberek. Ő nem angyal képében jelent meg, mennyei szépségbe burkolva, hanem emberi testben. Ennek ellenére alázatához olyan hatalom és lényéből fakadó nagyság társult, amely az emberekből hódolatot és szeretetet váltott ki. Megjelenése bár kellemes és szelíd volt, egy mennyei király méltóságával és hatalmával járt-kelt az emberek között. Az emberek csodálkozással és csodálattal nézték, ugyanakkor elképzeléseikhez való ragaszkodásukban továbbra is egy olyan Megváltót vártak, akit földi dicsőség övez.